Mendrey László beszéde – 2016. március 15. Hősök tere

mendrey

Van egy álmom…

Van egy álmom, hogy olyan országban élek, ahol az emberek nyugodtak, kiegyensúlyozottak, mit ne mondjak, derűsek, optimisták.

Van egy álmom, hogy olyan országban élek, ahol az emberek szívesen beszélgetnek embertársaikkal, barátaikkal, ahol van idő, van igény, s főleg van pénz, hogy könyvet, hanglemezt vegyünk, hangversenyre, koncertre, moziba, színházba járjunk. Mert nemcsak igényünk van rá, de módunk is.

Van egy álmom, hogy olyan országban élek, ahol az adott szó, érték. Olyan valuta, mely bármikor beváltható orvosi rendelőre, művelődési házra, könyvtárra, iskolára. Ahol a közszolgálat valóban a köz szolgálatát jelenti, mindenki hasznára.

Van egy álmom, hogy olyan országban élek, ahol tudni jó, tanulni öröm. Ahol az iskola nem szabadulni akar a problémás gyerektől, hanem segít megoldani annak gondjait. Ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy a jövő Magyarországának majdani polgárai felkészült, tetterős fiatalokként valósítsák meg álmaikat, s ne csak azért ne vándoroljanak el, mert alacsony az adrenalin szintjük…

Az ország ahol élek, nem ilyen.

Rosszkedvű, mogorva, agyonhajszolt, pesszimista emberek morognak. A filmeket letöltjük, a cd-t másoljuk, könyvet nem veszünk, koncertre, moziba, színházba nem járunk, mert drága.

Mint tudjuk, az ígéretet vagy betartják, vagy nem. Az országban, ahol élek, leginkább nem. Napi gyakorlatként, a szégyen (de legalább a restelkedés) leghalványabb jele nélkül szegnek szót, s ha már a szőnyeg nem elég nagy, hogy eltakarja a romhalmazt, akkor kiderül, hogy a „túltolós” miniszter gyerekkorában is hiányzott az iskolai wc-ből a toalettpapír…

Az országban – ahol élek – most lázadás van. Tanárlázadás. A borostás, kockásinges, Kossuth téren bóklászók sokáig erőtlen és gyenge szavát meghallotta a társadalom. Az emberek megértették, s elhitték a József Attila –i  „érted haragszom, nem ellened” igazát, s most erőteljes kórussá összeállva kérnek. Igaz, hogy egyre hangosabban – s egyre többen – de kérnek. Még, kérnek…

De nem azt, és főleg nem úgy, amit s ahogy eddig.  Elég a megosztásból, a megfélemlítésből, a kivagyi pöffeszkedésből, az álságos tárgyalgatásokból. Elég, mert az ország jövőjét jelentő közoktatás súlyos válságban van. Nem azért, mert a különféle felmérések eredményei ezt mutatják. Hanem azért, mert ezek a jelentések a 2×2 megkérdőjelezhetetlen igazságával bizonyítják, hogy nálunk az iskola nem ad olyan tudást, amilyenre a 21. században szükség van. Nem ad olyan tudást, ami az életben való beváláshoz elégséges. Nem ad, pedig képes lenne rá, csak a feltételek ezt nem teszik lehetővé. Nem a kréta hiánya a meghatározó, és a digitális tábla kontra táblakréta szembeállítás is csak álvita. A katasztrofálisan alacsony pedagógusbérek emelésének folyamatos hangoztatása csak arra jó, hogy elfedje a valódi okot – a szabadság teljes hiányát. Szolgává alázott, megtört gerincűnek gondolt pedagógusok küzdenek a mindennapi kihívások lehetetlenségével, a töménytelen mennyiségű, fölösleges ismereteket tartalmazó tananyag megtanításával.

Hogy baj van, azt már a kormányzat is felismerte. No, nem azért van baj, mert a közoktatás nem nyújt versenyképes tudást, nem azért mert a szolgáltató kikapcsolja a gázt az iskolában – mert nem fizet a KLIK – még csak nem is az a gondok forrása, hogy ez a torzszülött gólem úgy nyeli a pénzt, mint kacsa a nokedlit – hanem, hogy folt esett a kormányzat – valljuk be, eddig sem makulátlan -renoméján. Nosza, össze is hívták a nemzetinek elnevezett Köznevelési Kerekasztalt, s köré ültették kedves jó barátaikat is, mind egy szálig. Azonosítottak is több mint száz problémát, melynek megoldására legott létrehoztak sok-sok munkacsoportot. Még azt is ki tudták mondani, hogy annak a bizonyos gólemnek a szerepét át kell gondolni. Addig is biztos, ami biztos vezetőt cseréltek, az eddigi kudarcos helyett fölkértek egy tekintélyes személyt, egyenesen a köztársasági elnök családjából. Adtak neki nagy hirtelen 38 milliárdocskát, lenne olyan szíves kifizetni a felhalmozott adósságot, s a maradékból legyen olyan kedves elvegetálni – úgy június 30-ig. Mert akkor…. akkor aztán majd lesz valami. Hogy mi, azt ők sem tudják, de lesz majd valami, az biztos. Olyan még sosem volt, hogy ne lett volna valahogy…

Mára kiderült, hogy a KLIK úgy jó, ahogy van. Legfeljebb egy kis átalakítás, egy kis változtatás kell. Ahogy ők mondják, finomhangolás…

Nos, nem! Nincs mit finomhangolni, nincs mit kozmetikázni. A közoktatás fenntartásának, irányításának, működtetésének ez a fajta rendszere ismét megbukott. Először a rendszerváltáskor, majd pedig most.

Ha komolyan gondoljuk – én komolyan gondolom – hogy az oktatás jelene az ország jövője, akkor az alapoktól kell újraépíteni a közoktatást. Rendszerszintű változásokra van szükség! Az állam szerepének újragondolása elodázhatatlan! A szolgáltató (gondoskodó) államra igenis szükség van! Az atyáskodó (paternalista) formációnak nincs helye a 21. század Magyarországán, az Unió tagállamában,

Az oktatás – mindenütt a világon – pénzbe kerül. Sok pénzbe. A jó oktatás sok pénzt visz el. Ennél drágábba csak a rossz, eredményeket felmutatni nem tudó, a hátrányokat újra termelő, azokat megsokszorozó iskolarendszer kerül. Ami most nálunk van, az ilyen. Ha komolyan vesszük – én komolyan gondolom – hogy az oktatás jelene, az ország jövője, akkor nincs vesztegetni való időnk, cselekedni kell!

Van egy álmom. Hogy megvalósuljon, fel kell ébrednünk!

Ébresztő Magyarország, dolgunk van!

Be the first to comment on "Mendrey László beszéde – 2016. március 15. Hősök tere"

Leave a comment

Your email address will not be published.


*